Még mindig drágul a kötelező felelősségbiztosítás

Még mindig drágul a kötelező felelősségbiztosítás

Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést. 

2024 II. negyedévének végén 57 ezer forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 1,6 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexében.

A budapesti autósok átlagos éves díja (80 ezer forint) közel 27 ezer forinttal több, mint az ország többi részén lévő társaiké (53,3 ezer forint). Éves szinten 10 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 6, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal. 

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – az egyedi nagy buszokat és a flottás vontatókat kivéve – jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és segédmotoros kerékpárok díjai növekedtek 50 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek. 

Kategória: Biztosítás

Cimkék: biztosítás, kötelező

2024.09.09